A falatnyi galériában a lámpák behunyták fényszemüket és az ajtó egy halk ásítással bezárult. A helységre ráült a csend, kintről a ködös éjszaka rejtélyes árnyai tettek villámlátogatásokat a fehérre meszelt falakon. Hirtelen az óra, mely üres elemtartójával az időtlen időt szolgálta, két mutatóját vízszintbe helyezte, megpödörítette, majd egy hangos kurjantással levetette magát a falról. Éppen a vöröslően lángoló pipacsok, a szentjánosbogárként tündöklő tavirózsák és a boldogan gömbölyödő cseresznyevirágok vidám körtánca közé keveredett. A virágok virágos jókedve átragadt a piros telefonra, mely jókedvűen adta a ritmust kagylójának játékos ficánkolásával. A mackógyűjtemény vígan pattant fel a foteljében, és önfeledt bújócskába kezdtek. A könyvek ugróversenyt tartottak a polcról, a majd’ két évszázados bőrönd pedig hatalmas szájával vígan falatozott az aznapról megmaradt teasüteményből. A rakoncátlan székek éppen úgy döntöttek, hogy a több mázsás vitrin legyen a fogó, mikor az Éjtündér megjelent. Morcos szeretettel dorgálta meg az elszabadult társaságot. Varázspálcájával fénykört rajzolt, mire az életre kelt műterem kis lakói kénytelen kelletlen vonultak vissza megálmodott helyeikre. Mosolyogva integettek egymásnak, hiszen tudták, hogy az alkotói energia és a szeretet, amelyben tobzódnak, lehetőséget ad nekik minden este a játékra. A tündér távozása előtt végigpillantott a lecsendesült műhelyben. Pálcájával még rajzolt egy fényalakzatot a falra, majd ezernyi apró csillámmá szóródott szét. A galéria tulajdonosa másnap szitakötőt festett..